Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy vérfarkas naplója

2010.06.16

Egy vérfarkas naplója

 

2228 - at írtunk akkoriban. Mostanra minden vámpír kihalt az emberek tudomása szerint. Amerika legesősebb kisvárosában éltem, míg egyszer szeretett feleségemmel kénytelenek voltunk elköltözni. A Cullen család tehát nem nézte jó szemmel szerelmünket. Egyedül Renesmee nagyszülei, Carlisle és Esme álltak ki mellettünk a többiekkel szemben. Feleségem szembefordult szüleivel, akik folyton tiltották tőlem.

- Elegem van! Ez az én életem! Jacobbal összeházasodunk és elköltözünk Forksból! Soha többé nem fogtok hallani rólunk, ebben biztosak lehettek! - jelentette ki szerelmem a vitát lezárva.

- Megtiltom hogy találkozz Jacobbal!- mondta Bella. Egyszerűen nem értem őt! Engem sosem szeretett igazán, csak kihasználta a barátságomat! Most pedig meg akarja akadályozni a boldogságunkat Renesmeevel.

- Bella ezt nem teheted! Szeretem Renesmeet, és ezen nem változtathatsz! - mondtam.

- Ebbe te ne szólj bele kutya! Nem vagy a családom tagja, és nem is leszel, ha rajtam múlik! - Edward dühkirohanása nem éppen felém billentette a mérleget. Szerelmem mellém állt, és megfogta a kezem.

- Ez az én döntésem! Mivel így álltok hozzá mindannyian, mi most távozunk! Soha többé nem akarlak látni titeket! Önzők vagytok, ez az igazság! - Meglepett a határozottsága. Sarkon fordult, és együtt távoztunk a Cullen házból. Azóta minden megváltozott.

Renesmee és én összeházasodtunk, és boldogan élünk együtt, távol a Cullenektől. Az esküvő felejthetetlen volt mindkettőnk számára. Szűk kis esküvőt tartottunk egy kis kápolnában. Mikor megláttam szerelmemet abban a ruhában, elállt tőle a lélegzetem is. A családból csak Carlisle és Esme jött el, hiába hívtunk meg mindenkit. Ott voltak a közeli barátaim, akik nem ítéltek el a választásom miatt. A szűkös anyagi kereteink nem engedték meg, hogy nászútra menjünk, de akkor is ez volt életem addigi legszebb napja. Volt egy kis családi házunk, egy gyönyörű kerttel, miről eddig csak álmodtam. Renesmee csodálatos volt, és napról napra szebb.

***

Már két év is eltelt azóta, hogy elhagytuk Forksot, de szerelmem cseppet sem aggódott miatta. Nemsokára beköszöntött az ősz. Angyalom ekkoriban reggelente mindig rosszul érezte magát, de szerinte ez nemsokára elmúlik. Kis idő múlva elmúltak a rosszullétei és felszedett pár kilót is, de én nem gyanítottam semmit. November vége felé járhattunk, és az esküvői évfordulónkat akartuk megünnepelni a barátainkkal. Éppen a kerti partihoz készülődtem, amikor egy tompa puffanást halottam a konyha felől és tányérok csattanását hallottam. Rögtön a ház felé rohantam. Félve léptem be a hátsó ajtón. A látványtól még a lélegzetem is elállt. Renesmeere a földön fekve találtam, ájultan. Körülötte ott hevertek az összetört tányérok darabjai. Alkarjának vékony bőrét néhány apró szilánk felsértette, és apró cseppekben szivárgott belőle a vér. Pár másodperc tétovázás után odarohantam hozzá.

- Drágám, mi történt veled! Térj magadhoz! Renesmee!!! - ordítottam. Ijedelmemre kincsem nem válaszolt nekem. Gyorsan a telefonhoz léptem, és hívtam a mentőket. Nemsokára megérkeztek a mentők és bevitték Renesmeet a kórházba. Pár vizsgálatot végeztek, ekkor már szerelmem magához tért.

- Jacob! Miért vagyunk itt? - kérdezte.

- Elájultál kicsim. Azután behoztak a mentősök kivizsgálásra. Éppen az eredményekre várunk. - nyugtattam meg.

- Drágám, kérlek, hívd fel anyámékat. Tudom hogy milyen nehéz lesz neked ez, de kérlek, tedd meg a kedvemért. - Mosolygott. A mosolyának sohasem tudtam ellenállni. Minden egyes részét szeretem, a lába hegyétől a feje búbjáig. Nem tudtam neki nemet mondani, akármennyire kényelmetlenül is éreztem magam, miközben később Cullenék számát tárcsáztam. Balszerencsémre, kicsöngött a telefon. Remélem, semmi komolyabb baja nincs! Ha valami komolyabb betegsége derülne ki, én nem tudom mihez kezdenék. Töprengésemből egy kellemes női hang ébresztett fel.

- Cullen lakás! - Ha jól emlékeztem, ez a hang Rosalie- é. Hát, ez az én szerencsém! Félve szóltam bele a kagylóba.

- Szervusz Rosalie, itt Jacob. Csak azért hívtalak titeket, mert ...

- Mit akarsz tőlünk, pincsikutya! Nem okoztál már elég bajt a családomnak? Miért zaklatsz minket? - Rosalie nem hagyott szóhoz jutni.

- Nem érdekel, mit gondolsz. Ott van a közelben Edward vagy Carlisle? - Bella- val nem akartam beszélni. Nem akartam vele közölni a rossz hírt. Így is nagyon érzékeny.

- Azonnal adom Carlislet. - Rövid csend támadt a vonalban, majd hallottam Carlisle tiszteletet parancsoló hangját a másik oldalon.

- Szervusz Jacob. Talán valami baj történt? - kérdezte.

- Igen. Renesmee kórházba került. Azt mondta, értesítselek titeket is. - közöltem vele nyugodt hangon.

- Pontosan mi történt? Azonnal odamegyek. Add meg a kórház nevét és címét. Én is meg akarom vizsgálni az unokámat! - közölte röviden és ellentmondást nem tűrően.

- Rendben, de ha lehet, akkor gyere inkább egyedül. Nem vagyok kíváncsi Edward szemrehányásaira.

- Jó, azonnal indulok. - Tompa búgást hallottam a vonal túlsó végéből. Öntudatlanul elindultam a vizsgáló felé. A félelem egyszerűen lebénított. Nagy belső harcok közepette mentem be az ajtón. Egyetlenem mosolygó arccal fogadott. Egyből jobb kedvre derültem én is.

- Remélem Carlisle nem izgatja fel anyámat túlságosan. - mondta.

- Az orvos mondott már valamit arról, hogy mi a bajod? - kérdeztem izgatottan.

- Nem, még nem mondott semmit sem. - közölte velem mindenem.

Ebben a pillanatban lépett be az ajtón egy fiatal orvos, széles mosollyal az arcán.

- Jó napot! Engem Dr. Neville -nek hívnak. Önök ugyebár a Black házaspár, ha nem tévedek. - Igen, mi lennénk azok. Mondja mi a baja a feleségemnek?

- Gratulálok hölgyem! Ikergyermekei lesznek! - újságolta boldogan az orvos.

- És ez teljesen biztos? - Amikor az orvos szájából hallottam ezeket, hihetetlennek tűnt az, hogy ez a csoda végre velünk is megtörtént. Renesmeere pillantottam. Szótlanul könnyek csorogtak végig az arcán.

- Igen - válaszolta.

- Kicsim kérlek! Miért sírsz? - kérdeztem.

- Azt hittem, hogy nekünk már sohasem fog gyermekünk születni! Én annyira boldog vagyok!!!! - mondta halkan. - Mennyi idős terhes lehetek doktor úr? Lehet- e már tudni, hogy fiúk vagy lányok? - kérdezte szerelmem csillogó szemmel.

- Egy kisfiú és egy kislány. Körülbelül három hetes terhes lehet most. Nemsokára elkészülnek a papírjai asszonyom, és mehetnek haza. - mondta kedvesen. - Még egy utolsó kérdésem lenne. Ki lesz a szülésorvosa?

- Dr. Carlisle Cullen. - vágta rá gyorsan egyetlenem.

- Rendben. Sok sikert kívánok a gyermekekhez! - Azzal az orvos már el is tűnt.

Mielőtt hazamentünk volna, kimentem a büfébe egy kávéért. Éppen indultam visszafelé, amikor a folyosón egyenesen Carlisle jött velem szembe.

- Hol van az unokám? Minél hamarabb látni szeretném. - magyarázta.

- Azonnal odaviszlek hozzá. - hadartam egy szuszra. Renesmee elkerekedett szemekkel nézett rám, amikor visszatértem Carlisle-lel.

- Carlisle, te mit keresel itt?

- Amikor Jacob értesített róla, hogy kórházba kerültél, nem tudtam otthon tétlenül ülni. Kocsiba ültem, és azonnal rohantam hozzátok. Az itteni orvosok mondtak már valamit? - kérdezte.

- Igen. Van egy jó hírem neked. Háromhetes terhes vagyok!!! És ez nem minden! Ikrek lesznek, Carlisle!!!

- Hű! Ennek nagyon örülök.

- Szeretném, hogyha majd a szülészorvosom lennél, ha nem bánod. - közölte Renesmee. Vajon miért ragaszkodik ennyire Carlisle-hoz? Rengeteg orvos van ebben a kórházban, bármelyik itteni is le tudja vezetni a szülést, nemde? Erről még beszélünk otthon. Mintha csak kitalálta volna a gondolataimat, válaszolt a ki nem mondott kérdésemre.

- Jacob! Azért választotta Carlisle-t, mert szerintem gyors lefolyású lesz a terhességem, és ő az egyetlen, aki már levezetett egy hasonlót. Ha bármilyen probléma merülne fel, Carlisle meg fogja tudni oldani.

- Semmi gond! Ez a te döntésed. A kicsik lehet hogy majd meglágyítják a többiek jéghideg szívét, és végre elfogadnak minket együtt.

Carlisle hazakísért minket és ellátta pár jó tanáccsal kedvesemet, majd hazament, hogy közölje a jó hírt a családdal is. Ezután mindig Renesmee körül tevékenykedtem, ha időm engedte, hátha segítségre lesz szüksége. Mindig csak mosolygott, és nem engedte, hogy az apró-cseprő dolgokban is segítsek neki.

- Drágám! Értem hogy nagyon szeretsz és vigyázni akarsz rám és a kicsikre, de ez azért már egy kicsit túlzás, nemde? Mindig itt lábatlankodsz, és egy kicsit idegesít. Nincs más dolgod, szívem - közölte kedvesen. Sohasem mentem messze tőle, csak annyira, hogy meghalljam, ha sikítana, a biztonság kedvéért.

December hónapban jártunk, közeledett a karácsony. Éppen a havat takarítottam el a ház elől, amikor meghallottam odabentről Renesmee fájdalmas sikolyát.

- Jacob! Jönnek a babák! Itt az idő!

- Úristen! Mit csináljak? Megvan! Orvost, orvost kell hívni! - kétségbeesetten rohantam a telefonhoz.

- Hívd Carlislet! Mond meg neki, két perce van, hogy ideérjen! - utasított.

- Halló, Carlisle! Szükség van rád! - mondtam, de kedvesem túlkiabált.

- Carlisle, azonnal told ide a képed az orvosi táskáddal együtt! Egy percet kapsz! Már nem sokáig bírom! - kiáltotta. Két perccel később befutott Carlisle.

- Carlisle, késtél! Mi tartott ilyen sokáig?! - kérdezte Renesmee nem éppen kedves hangnemben.

- Jacob, kérlek menj ki! - utasított Carlisle.

Az ajtó előtt fel- alá járkálva vártam a fejleményeket. Kihallatszott a szobából fájdalmas sikolyai. Olyan tehetetlennek éreztem magam, hogy nem tudok rajta segíteni.

Pár óra elteltével hallottam kiszűrődni gyermekeim egészséges sírását. Nemsokára kijött Carlisle, és gratulált nekem. Remegve mentem be Renesmeehez és a gyönyörű ikrekhez. Halványbarna bőrük volt, és testük olyan meleg volt mint az enyém, de olyan gyönyörűek voltak, mint szerelmem. Végre nekem is saját családom lehet a rengeteg szenvedés után. Azt hittem az égiek ezt soha nem akarják megadni nekem. Köszönöm, Istenem neked ezt a csodát! Gondolataimból Renesmee szeretetteljes hangja riasztott fel.

- Hát nem tündéri ez a két kis apróság, Jacob! Értük megéri minden szenvedést elviselni! - Először meg sem tudtam szólalni. Nem tudtam betelni a látvánnyal.

- Jacob? Jól vagy? Mi a baj?

- Olyan gyönyörűek vagytok mind a hárman. - suttogtam rekedt hangon, majd odamentem az ágyhoz és megöleltem őket.

- Megfogod őket egy kicsit? - kérdezte elérzékenyülten.

Ekkor a karomba adta a kislányomat, majd a fiamat is. Felemelő érzés volt őket a karomban tartani. Az ajtóban megláttam Carlisle szeretetteljes arcát, amint minket néz.

- Kitaláltad, hogy mi lesz a nevük? - kérdeztem.

- A lányunkat Summernek fogják hívni, a fiunkat pedig Ethannek.

- Minden rendben van, kismama?- kérdezte tréfásan Carlisle. Látszott rajta, ha a vámpírok sírni tudnának, ő most könnyezne. - Csak tudni szeretném hogy minden rendben van, mert akkor én indulok is.

- Várj kérlek ne menj el! - mondtam.- Most hogy bővült a család szeretném, ha a többiek is látnák a kicsiket! Azt szeretném, ha az ő világrajöttük újra összehozná a széthullott családot. Az elfogadás nem lenne nehéz nekik, ha mindannyian akarnák, és egy kicsit nyitottabbak lennének. Két hét múlva nálunk találkozik az összes Cullen, rendben?

- Igen, drágám igazad van! Annyira hiányoznak nekem! Annyira szerettem volna őket meglátogatni az elmúlt időszakban, de nem volt elég lelkierőm egy újabb vitához! - mondta szomorúan Renesmee.

- Az elmúlt két év jó lecke volt számukra. Mind rájöttek, hol rontották el, de nekik sem volt erejük felkeresni titeket. - mondta Carlisle, majd távozott.

A két hét gyorsan eltelt. Renesmee gyorsan rendbejött a szülés után, és a gyerekekkel is minden rendben volt. Elérkezett a család látogatásának napja. Mindketten nagyon idegesek voltunk. Nehéznek ígérkezett a látogatás, de nincs más lehetőségünk, nem haragudhatunk egymásra örökké.

Halk kopogás hallatszott, a kicsik éppen aludtak. Kedvesem bekísérte őket a nappaliba, és boldogan ténykedett rokonai közt.

- Kicsim! Anyáddal mindketten nagyon sajnáljuk, amiért nem voltunk megértők veled szemben. Az eltelt idő alatt nagyon megbántuk, ami akkor történt! - mondta Edward.

- Apa, ez már a múlt, ne foglalkozzunk ezzel. Most új éltet kezdünk együtt. - mondta szerelmem nyugodtan. Mindenki bocsánatot kért, és végre kibékültek egymással. Renesmee felhőtlenül boldog volt, és gyönyörű. Bárcsak mindig ilyennek látnám!

- Carlisle biztos elmondta nektek, miért is hívtalak meg titeket. Két embert szeretnék nektek bemutatni, akik a szívem csücskei, és minden boldogságom! - mondta, és rám mosolygott.

Felmentünk az emeletre, és a kicsiket a karunkban tartva büszkén mutattuk meg nekik. Bella és Edward a meglepetéstől meg sem tudtak szólalni, amikor a karjukba fektettük őket. Boldogan nézték unokáikat.

- Hogy hívják őket? - kérdezte Esme boldogan a kezében tartva lányomat.

- A kislányt Summernek hívják, a kisfiút Ethannek. - mondtam kedvesen.

- Hihetetlen, milyen gyönyörűek! - mondta Alice Renesmeenek.

A sok örömködés után visszafektettük a kicsiket a bölcsőbe, és elvonultunk beszélgetni. Sokáig beszélgettünk, hiszen sok minden történt azóta, amióta nem láttuk egymást. Másnap kincsemmel közösen eldöntöttük, hogy visszaköltözünk Forksba. A család felhőtlenül boldog volt, még Rosalie is hogy visszatértünk.

Boldogan éltünk egy közeli házban Renesmeevel és az ikrekkel, és ezt senki sem dúlhatta szét. Végre minden a helyére került. Az ikrek cseperedtek, és egyre szebbek lettek. Szerelmem és én rendkívül büszkék voltunk rájuk. Tehát bonyolult életünk egyenesbe került, nagy volt az egyetértés. Ez volt a legfontosabb az életemben, ami mindörökre megmaradt.

 

VÉGE

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.