Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VII. fejezet - A bál meglepetés vendége

2012.11.20

 VII. fejezet - A bál meglepetés vendége

 

Az idegen

 

4 hosszú év telt el azóta, hogy utoljára jártam itt. Semmi sem változott, bár amilyen sötét van nehéz megállapítani, hogy mit is látok pontosan. Oh ott van Jean, ez a hóbagoly elég fura egy madár. Megjöttem végre, de vajon Natsuhi itthon van? Óvatosan kopogtam az ajtón, majd kattant a zár és lassan kinyílt az ajtó.

- Szia! – néztem Natsuhi-ra, aki egyből sírva fakadt örömében és a nyakamba ugrott. Sosem hittem volna, hogy valóban ennyire szeret engem. Bevezetett a házba és miután leraktam a cuccaimat leültetett az ágyra. Gyorsan elköszönt valakitől, majd kikapcsolva a laptopját leült mellém.

- Nehezen találtál ide? – nézett rám.

- A taxis kicsit zúgolódott, de ide találtunk gyorsan! – mosolyogtam rá. Natsuhi óvatosan megérintette az arcom és végig futott rajtam egy érzés, mely többet akart.

- Hiányoztál, hogy nem láthattalak. Hmm… te mindig meglepsz valamivel, annyira szeretlek ezért. – mosolyodott el Natsuhi. Egy mosoly, melyet már nagyon régen láttam. Hirtelen zavarba jött és elengedett, én pedig automatikusan a keze után nyúltam.

- Mi a baj Natsuhi? – fürkésztem az arcát. Tudtam a válaszát, de nem volt igaza. Kizárólag csak miatta jöttem ide és nem másért.

- Én… én szeretlek! – nézett rám, de mikor meglátta a meglepett arckifejezésem, felállt és kiakart menni a szobából. De mielőtt kimehetett volna utána léptem és szorosan magamhoz öleltem. Tudtam, hogy szeret és mindentől megvéd, meg segít nekem, de bevallom ez a válasz meglepett. Főleg azért, mert én is hasonlóan éreztem iránta.

- Szeretlek! – suttogtam a fülébe majd éreztem, hogy gyengéden átölel. Félszegen felnézett rám, én pedig gyengéden megcsókoltam őt. Mindenegyes porcikám vágyott az érintése után. Egy idegen lány a messzi távolból, aki csupán barátkozni szeretett volna és mégis évek elteltével elrabolta a szívem.

- Ne, ezt nem szabad! – menekült el Natsuhi előlem.

- Miért nem? – néztem rá értelmetlenül, majd újra meg akartam ölelni, de pofont kaptam helyette. Ez a pofon jobban fájt, mint mikor valaki dühösen hozzám vágná a neki szánt virágcsokrot. Nem tudom, hogy nézhettem Natsuhi-ra, de ő egyből sírva fakadt és szorosan hozzám bújt, mint egy kisgyerek.

- Ne haragudj! Nem akartalak megbántani! – ölelt még szorosabban, mintha úgy érezte volna, hogy elakarok menni tőle. Gyengéden átöleltem majd kissé felemelve a fejét újra megcsókoltam. Édesen lágy csókjába belefeledkeztem teljesen. Csak ő és én voltunk senki más azon az éjszakán. A csókok, az ölelések, ahogy a testünk egymáshoz simult és eggyé váltunk maga volt a mennyország. Halkan suttogta a nevem és éreztem, tudtam igazán szeret.

- Hmm…. Ne menj el! Maradj itt velem! – öleltem át szorosan.

- Megetetem Jeant és kiengedem. Ne légy türelmetlen, ha eddig tudtál várni. – mosolygott Natsuhi és lágy csókot adott az arcomra majd felült az ágyban, hogy elintézze a szokásos reggeli teendőit.

- Várni? Na azt lesheted! – nevettem fel és hanyatt lökve fölé hajoltam. Barna szemeiben teljesen elvesztem, és nem tudtam mit tegyek.

- Türelem szerelmem. – került fölém hirtelen és gyorsan elintézte Jeant és már vissza is jött.

- Este valami bál lesz, igaz? – érdeklődtem miközben átölelt.

- Így van! Ott lesz Angel, Carlisle, Melani, én és Yume. – felelte rám nézve.

- Én is mehetek édesem? – kíváncsiskodtam.

- Egy percre sem hagylak magadra mostantól szívem. – csókolt meg gyengéden és az egész napot az ágyban töltöttük egymás karjaiban. Natsuhi gyönyörű volt mindentekintetben, de a lelke volt a legszebb. A benne szunnyadó érzelmek hihetetlen volt számomra. Lassan eljött az este és Natsuhi káprázatosan nézett ki. Mindenki le is döbbent rendesen, amikor Natsuhi-val léptem be a bálterembe. Yume alig hitt a szemének, Angelika pedig egyből arról kérdezett mikor érkeztem. Persze Natsuhi gyorsabb volt nálam válaszadásban, hiszen aligha lehet elfelejteni, ha valaki hajnali egykor érkezik meg.

- Mit keresel te itt? – nézett rám Yume.

- Natsuhi hívott meg ide. Remélem nem baj, ugyanis mi…

- Nincs semmi keresni valója itt! Mondta dühösen Yume rám mutatva Natsuhi-nak.

- De van, mert ő az én barátom! A fiú, aki sosem küld képet, akivel mindig beszélgettem az elmúlt 4 évben az ő volt.

- Tessék? Ez komoly? Most akkor ti ketten… - szólalt meg Angelika meglepetten.

- Igen Angel. Mi ketten együtt. – jelentette ki Natsuhi átölelve engem. Yume annyira ledöbbent, hogy szóhoz sem tudott jutni. Már régen nem az a fiú voltam, akit ismert annak idején.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.