Hónapok teltek el és ott voltam, ahol kellett időben. Lakótársak lettünk Yumé-val, közelebbről megismerkedtünk, és jó barátok lettünk. Beleszerettem teljesen és végre elhatároztam, hogy együtt járunk és bele ment. Azt hittem boldog vagyok egészen addig, míg bele nem lépett az életünkbe Natsuhi. Egy ismeretlen lány volt akkor még számomra, és mivel nem ismertem attól tartottam nem is az, akinek mondja magát. Yume pedig jól érezte vele magát. Féltékenységet éreztem, pedig butaság volt az egész. Egy véletlen folytán ismertem meg és nem bánom, hogy akkor beleszóltam a beszélgetésükbe. Natsuhi nagyon rendes csaj és teli van szeretettel.

- Szia Yuki! Hogy vagy ma? – érdeklődött kedvesen, bár az angol tudása nem éppen volt valami szuper.

- Köszönöm jól! – ritkán beszélgettünk, de mindig fordítót használt ilyenkor. Bizony néha voltak félreértések abban, amit néha írt. Persze volt, amit egyszer Yume fordított le nekem, és azóta mindent más szemszögből látok Natsuhi-val kapcsolatban.

„- Másként? Mint például?” – ülte le mellém az ágyra Natsuhi.

„- Azóta mindig Nii-san-nak hívsz, mert úgy szeretsz, mintha a testvéred lennék és ez sosem változott meg köztünk. Úgy beszélgettünk, mint két testvér és sosem akartál mást, még akkor sem amikor egy kis időre külön voltunk Yumé-val a hülyeségem miatt.”

„- Egy csomó problémám volt nekem is, de mindig volt egy biztos pont az életemben. Tudod mire gondolok, igaz? Yume és te sokat jelentetek nekem, és ha ti veszekedtek az azt jelenti, hogy valami nincs jól köztetek. Már régóta tudom, hogy veszekedtek.” – sóhajtott fel Natsuhi és óvatosan megsimogatta az arcom. Éreztem, ahogy remegett és gyorsan eltette a kezeit az ölébe. Még mindig szereti őt hiába tagadja, meglátszik rajta már ahogy ránéz abból látszik.

- Gyere megyünk! – lépett be az ajtón Yume mosolyogva. Bár láthatnám Natsuhi-t úgy nevetni és mosolyogni, mint régen. Hmm… talán egy napon újra látni fogom.

- Ez tök jó! Este mindig másabb a világ. A fények, a kirakatok, a szórakozó helyek ezt nem lehet megunni szerintem. – nevetett fel Natsu.

- De hülye vagy! Minden este itt lógsz kint persze, hogy nem unod meg, ha gyorsan összeszedsz egy csajt aztán már mész is. – nevetett fel Aoi is, és a nevetésük alig volt megkülönböztethető. De Natsuhi tudta és az volt a fura, hogy ezek ketten valójában sosem vették észre őt. Pedig ott volt velem minden egyes percben, amikor úgy gondolta elszalasztottam valamit akkor.

- Megyek haza a nyáron! Olyan régen láttam már a többieket. – mondta Yume pár hónappal később mikor éppen Natsuhi-val beszélgettek.

- És Yuki? Ő nem jön? – érdeklődött Natsuhi. Vajon miért akarja tudni, hogy megyek-e vagy sem? Nem mindegy az neki.

- Azt mondta, hogy nem akar. – jelentette ki Yume.

- De kár… pedig annyira szerettem volna személyesen is látni Nii-san-t. – mondta Natsuhi és ekkor nevezett először így akkor értettem meg, hogy sosem fog velem kikezdeni, ha én nem akarom. Jó barátként és főleg testvérként tekint rám és ez így van jól. Viszont akkoriban kezdett el beszélgetni az egyik ismerősünkkel és úgy tűnt, hogy ők ketten egy pár lesznek, de nem így lett. Azóta nagyon ritkán lehet látni, hogy Natsuhi mosolyog.

- Már megint kezded! Elegem van már igazán ebből! Én csakis téged szeretlek és nincs más az életemben rajtad kívül!

- Persze még, hogy nincs, igaz? Csak úgy tapadnak az ilyen csinos lányokra a pasik. Láttam, hogy sokan csorgatják utánad a nyálukat csak, hogy megkaphassanak. Azt ne mond, hogy nincs igazam! – őrült féltékenység, de igazam volt vagy legalábbis azt hittem.

- Miért bántasz mindig ilyenekkel? Tudod, hogy csakis téged szeretlek. Egyébként is hadd álmodozzanak csak, engem nem érdekel egyik sem, csak te. – védekezett Yume.

- Nem hiszek neked. Nem tudhatom mit csinálsz, mikor nem vagyok veled. Lehet, hogy fogadod itt az összes rajongódat, csak tagadod és teszed itt a szépet nekem.

- Ha komolyan így gondolod akkor itt a vége. Nincs értelme ennek az egésznek, ha nem bízol bennem. Ma a kanapén fogsz aludni, mert hogy mellettem nem, az is biztos. – vágta hozzám dühösen ezeket a szavakat Yume, majd átment Aoi és Natsu szobájába. Felborult az életem Yume nélkül, de rá kellett döbbennem, hogy hülye voltam és alaptalanul megvádoltam őt. Pár hónap külön lét után újra egymásra találtunk és forróbb volt a szerelem köztünk, mint eddig. Sokat beszélgettem Natsuhi-val, aki mindig kedves volt velem és sosem lépte át a testvéri határvonalat. Ő döbbentett rá, hogy nem érdemes ilyen hülyeségek miatt féltékenykedni, mert az csupán ahhoz vezet, hogy örökre elveszíthetjük azt, akit szeretünk.

„- Féltékenység csak galibákat okoz kedves Nii-san.” – nézet fel rám Natsuhi.

„- Megcsaltam Yumé-t, ezért veszekszünk mostanában. Egy buliban voltam nélküle és sokat ittam. Ott volt az a csaj és illegette magát, és hát lefeküdtem vele. Bűntudatom van miatta. És amikor meglátom, hogy néznek Yumé-ra a pasik akkor elfog a féltékenység. Vitatkozunk, ami elfajult annyira, hogy mielőtt közbe szóltál volna…”

„- Tudom Yume szakított veled! Nii-san az élet annyira kiszámíthatatlan és te még mindig nem tanultad meg úgy látom. Elvakít a féltékenység.” – sóhajtott fel Natsuhi. Minden meg változott körülöttem és újra azon a fura sivatagos helyen voltunk. Az emlékképekből sokat tanultam és rájöttem meg kell tanulnom uralkodni magamon máskülönben véglegesen tönkre megy a kapcsolatunk Yumé-val, amit egyáltalán nem szeretnék. Minden más lesz ezután. Remélem Yume megbocsát majd.

- Az igaz szerelem minden akadályt legyőz Nii-san majd meg látod. – mosolyodott el Natsuhi és akkor láttam őt utoljára úgy mosolyogni. Tiszta szívből és teljes szeretetből tudott mosolyogni és nevetni. Vajon látom valaha így nevetni? Bárcsak tudnék neki valahogyan segíteni, hogy megtalálja a neki megfelelő Nagy Őt, akire vágyik igazán! Talán egy nap az is eljön majd. Ki tudja, nem igaz?