Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


VII. fejezet

2012.08.19

 VII. fejezet

 

Natsuhi legtöbb idejét leköti a munkája, és esténként fáradtan fekszik le. Annyira túl hajszolja magát, hogy azon csodálkozom, miként bírja ezt az egészet végig csinálni. Bár én csak egy hóbagoly vagyok, de kezdek lassan belefáradni kedves gazdám rendszertelen életvitelébe. Ráadásul mióta Kínából visszatértünk minden olyan más lett. Angelika ritkán látogatott el hozzánk, hiszen neki is egyre több dolga lett a kutatóközpontban.

„- Natsuhi minden rendben?” – néztem fel rá mikor belépve az ajtón nagy sóhajok közepette lepakolta a cuccait.

- Nincs semmi rendben Jean. A múzeumban folyton rám támaszkodnak a tudósok, mintha én tudnám a választ az összes kérdésükre. Pedig nincs így egyáltalán. Honnan kéne például nekem tudnom, hogy Kréta szigetén miért építette a labirintust az akkori király igazán. Ugyanis ők nem igazán hisznek a Minotaurusz létezésében. – nézett rám Natsuhi.

„- Értem, akkor hagylak pihenni most. Majd holnap reggel azért kiengednél légyszi!”

- Persze. Jó éjt Jean! – mondta Natsuhi, és ahogy letette a fejét az ágyra már el is aludt. Nem irigylem a munkája miatt, főként, hogy mostanában a múzeumnak is besegít. Ki tudja talán egy nap szerencséje lesz, és minden álma végre valóra válhat. De addig is éjjel – nappal dolgozik, hogy az eddig megtakarított pénzét vissza tudja pótolni. Sosem panaszkodik még Angelikának sem, bár látom rajta mennyire fáj neki, hogy nincs ideje a másik világba menni, hogy azzal a fiúval lehessen. Mindenesetre szerintem így a legjobb, legalább nem kerget hiú álmokat feleslegesen. Másnap reggel egy ismerős csengőhang ébresztett fel és Natsuhi egyből a laptopja elé ülve elhallgattatta a zenét.

- Jó reggelt Natsuhi! – hangzott fel egy vidám dallamú hang.

- Neked is jó reggelt Yume! Mi a helyzet Japánban? – érdeklődött Natsuhi, míg én kigúvadt szemekkel néztem a képernyőn látható igen csinos ifjú hölgyre. Mióta ismeri egyáltalán ezt a lányt, hiszen Japán a világ másik felén van?!

- A szokásos nyüzsgés. Milyen fura házi kedvenced van! Nem is mesélted, hogy Harry Potteres madarad van. – csodálkozott rám Yume.

„-Tudod ki ám a Harry Potteres? Nem is hasonlítok arra a beképzelt Hedvigre.”

- Hmm… Jean nem éppen ért veled egyet Yume. Az ő szemszögéből nézve Hedvig túlságosan is beképzelt hóbagoly. De mesélj miért hívtál pontosan?

- Oh, csak kíváncsi voltam, hogy vagy. Régen nem írtál már és aggódtam miattad. Remélem nem baj. – érdeklődött Yume cica szemekkel nézve, ami bevallom egyből elvarázsolt. Oh ez a lány mire nem képes!

- Sajnálom. Most, hogy Angel megkért, hogy segítsek neki a múzeumban alig látszom ki a munkából. És inkább te ne haragudj, teljesen elfelejtettem, hogy mit ígértem neked. Azt hiszem ideje szabadságra mennem. Teljesen kimerít ez a folytonos szaladgálás a két munkahely között. – panaszkodott Natsuhi. Áh, már értem. Ez a Yume valami módon összebarátkozott az én Natsuhimmal és mivel jó barátnőkként társalognak biztos, hogy régóta ismerik már egymást. De akkor mi van Angelikával? Ő már akkor nem is a barátnője többé, mert Yume elfoglalta a helyét?

- Valami baj van? – szólalt meg Yume.

- Semmi azonkívül, hogy Jean nem érti a helyzetet. De majd ha lesz elég időm elmagyarázom mekkora tévhitben él. Persze ez nem meglepő nála. – sóhajtott fel Natsuhi.

- Figyú, ha beszélgetni akarsz, engem mindig megtalálsz remélem tudod. Most megyek hagylak készülődni. Légy jó és vigyázz magadra.

- Te is vigyázz magadra. – búcsúzott el Natsuhi majd Yume eltűnt a képernyőről. Natsuhi nem nézett rám, hanem gyorsan felöltözve kiengedett a kalitkából, majd elindult a múzeumba. Angelika érdeklődve nézett rám mikor meglátott Natsuhi vállán ücsörögve. Meglepetnek látszott és úgy láttam nem miattam. Valami rossz dolog történt a két barátnő között vagy mi? Most akkor mi van igazán?

- Szia Jean? – integetett Melani széles mosollyal a száján.

- Ma nem szombat van? – jelent meg Carlisle. Natsuhi ekkor leült egy hozzá közel lévő székre és komolyan a többiekre nézett.

- Tudjátok jól, mennyire szeretem a munkám, és szívesen segítek nektek is. Sajnálom Angel, de elfáradtam. Folyton olyan dolgokat kell megmagyaráznom, amihez nem is értek. Mindenki engem kérdez, mintha valami módon minden megválaszolatlan kérdésre tudnám a választ. Sárkányokhoz valóban értek valamiért, de a többiről fogalmam sincs. Ne értsetek félre szeretek itt lenni, de belefáradtam.

- Semmi baj így is már nagyon sokat segítettél. Bár valóban nem értesz mindenhez, de mégis olyan válaszokat sikerült adnod, mellyel kivívtad a tudósok szeretetét. Ritka, hogy valakit ennyire szeretek volna a múzeumban. – tette Natsuhi vállára a kezét Carlisle.

- Így igaz és szívesen fogadjuk, ha segíteni szeretnél bármikor. Megértjük hidd el, a problémádat és nyugodtan csináld a munkád, mint eddig. Majd, ha teljes mértékben elakadunk, majd hívlak, rendben? – nyugtatta meg barátnőjét Angelika.

- Rendben. Akkor azt hiszem beszélek Yuméval, hogy egy hét szabadságra megyek. Biztos örülni fog, hiszen régen nem beszélgettem már vele.

- Yume? Áh, már emlékszem. Ő az a japán lány, aki szintén kedveli a fiúkat. Teljesen megfeledkeztem róla én is. A sok munka az oka. Mond meg neki, hogy üdvözlöm. – nézett fel Angelika. Natsuhi csak bólintott válaszként, majd elköszönve tőlük hazamentünk. Tehát Angelika is ismeri ezt a lányt, akkor nincs itt semmi baj.

„- Hmm… előbb megbizonyosodni a dolgokról, aztán ítélkezni.”

- Pontosan kedves Jean. Yumét még Kínában ismertem meg egy véletlen folytán. Csupán azért nem ismered őt, mert akkor éppen Melani-val voltál. És legtöbbször csak levelet írtam neki. Ha véletlen tudtunk skype-on beszélni, akkor éppen a múzeumban voltam, te pedig itthon. – felelte Natsuhi. Na igen, ha nem vagyok vele, nem látom mit csinál olykor.

„- Szóval akkor ez egy rendes lány, igaz?”

- Hmm… valóban az. Ő legalább közelebb van Jaejoong-hoz… - kezdte Natsuhi, de itt abba is hagyta a mondani valóját. Tehát így hívják Jaejoong. Hmm… tudhat valamit az a fiú, ha eddig kibírta Natsuhi, hogy nem említi a nevét. Várjunk csak, de melyik az a Jaejoong pontosan?

„- Natsuhi mondd csak melyik az a Jaejoong? Ő az a folyton angyalian mosolygós?”

- Nem. Akire te gondolsz kedves Jean az nem más, mint Junsu. Jaejoong az az aranyos szőke hajú fiú a Balloons című klipben. – csóválta meg a fejét kedves gazdám.

„- Szőke? Ja, az a kislány? Már emlékszem!”

- Jean ő nem kislány! És nem szeretném ezt még egyszer meghallani tőled.

„- Jól van, akkor nem lány, de be kell látnod, tényleg lányos beütése van pasi létére.”

- Te aztán nehéz eset vagy Jean! Ha neked is lenne egy tucat lány testvéred és te lennél az egyedüli fiú, biztos vagyok benne, hogy te is kissé lányos lennél. Egyébként is nem tudom mi bajotok van vele? Ő pont így tökéletes, ha nem tudnád. – védte meg a fiút Natsuhi. És valóban bárki lánynak merte nézni Jaejoong-ot vagy a többi fiút ő automatikusan a védelmükre kelt. Anyatigrisként védelmezte őket, ami meglepő volt számomra. Néha úgy éreztem, mintha nem csupán a kedvenc énekese lenne az a kislány illetve fiú. Még szerencse, hogy nem minden megjegyzésemet hallja Natsuhi, mert biztos vagyok benne, hogy nem sokáig lenne tollam. Egy századmásodperc alatt meg kopasztana, ha tudná, hogy kislány nevezetem Jaejoong-ot a háta mögött.

„- Szereted őt, igaz?”- érdeklődtem az egyik reggel.

- Muszáj neked mindent tudni? És mi van, ha igen? Ő ott van Dél-Koreában, míg én itt vagyok Európa közepén a világ szinte legeldugottabb kis falujában jó messze tőle. Egyébként is nem a hozzám hasonló lányokat szereti. Szóval örülnék neki Jean, ha nem emlegetnéd többet Jaejoong-ot. – mondta Natsuhi kissé dühösen. Ezek szerint valami módón megpróbálhatta felvenni a fiúval a kapcsolatot csupán nem jött össze valami. De miért nem mondja el neki, hogy teljes szívéből szereti és csak érte él igazán? Ezt valahogy nem értem. Ha az ember tiszta lapokkal játszik, mint Natsuhi akkor nem lehet gond. Vagy nem így van? Olykor pont a szívből jövő igazság okozza a problémák többségét? Mi a fenéért nem szereteti az a fiú az én kedves gazdámat, akinek a szíve hihetetlenül tiszta és csak az igazira vár?

- Natsuhi hagyd ezt abba! - kiáltotta Angelika. Mikor belépve az ajtón meglátta mit művel Natsuhi. El sem tudtam képzelni, mit csinálhat Natsuhi odabent, ami akkora hangzavarral járt. Hiszen sosem csinált még ehhez hasonlót sem, pedig volt párszor már a padlón.

- Hagy békén! – válaszolta dühösen Natsuhi, majd ki lépve az ajtón, egy szempillantás alatt köddé vált. A nyitva felejtett ajtón benézve láttam meg valamit, ami nem éppen volt szép látvány. Natsuhi teljesen átrendezte a szobáját és nem éppen jó értelemben. Minden szanaszét dobálva egymás hegyén-hátán. Elszabadult a pokol odabent, de vajon miért? Mi az ördög történt vele?

- Oh, Jean! Meddig fog még ez menni? Ott tart, mint mikor a szülei meghaltak. Nincs felesleges megtakarított pénze, és ez lassan felemészti őt. Az álma lassacskán szertefoszlik bármennyire is ragaszkodik hozzá. Itt az ideje, hogy tegyek érte valamit, mert ez nem mehet tovább. Ha nem hajlandó hallgatni rám és Yuméra sem, akkor majd Jaejoong helyre teszi, legalábbis remélem. Csak ő segíthet és ez a legkisebb gond. Ha így folytatja teljesen bele fog betegedni. – sóhajtott fel Angelika. Pár nappal később Natsuhi teljesen visszanyerte az öntudatát és sűrű bocsánatkérés következett, mint Angelikának, mint Yuménak a velük való viselkedése miatt. Azt hiszem Jaejoong megtette, amire Angelika gondolt, csak éppen nem olyan értelemben, mint ahogy Angelika gondolta. Ki tudja hova tűnt pontosan Natsuhi aznap este? Mert eddig csupán a videó klipek világában tett látogatást, vagy a már jól ismert filmekben. De mivel Angelika sem talált rá odaát, így minden bizonnyal új világba menekült, ahová nem tudjuk követni őt. Egy olyan világba, amelyben valóra válnak az álmai és nincs akadály előtte. Hamarosan kiderül, hova is lett Natsuhi! És vajon Jaejoong valóban tud rajta segíteni úgy, ahogy Angelika gondolta? Fel nem tett kérdések, melyek válaszra várnak. Talán a válasz az orrunk előtt van, csupán nem látjuk. De vajon a régmúlt sárkánya, hogy kerül ide?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.