Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


I. fejezet

2012.06.15

 I. fejezet

 

Sűrű nagy hópelyhek szálltak a kis falura, ahol egy rejtélyes sárkány élt a szóbeszéd szerint. De sosem jártak utána ezért csupán esti mesévé vált a gyermekek számára. Így szinte teljesen feledésbe merült az egész história, mely felkeltette az emberek figyelmét annak idején. A falu szélén elhelyezkedő temetővel szemben lakott egy kislány, aki mosolyogva nézet fel édesanyjára az ölében ülve. A nő lágyan ringatta a gyermeket és dalolt neki egy kedves dalt. Bár nem értette a dal jelentését a kislány, mégis ilyenkor egy vörösen izzó csillagot figyelt az égen.

       „Natsuhiboshi naze aka

        iYuube kanashii yume wo miita

        Naita hanashita

        Akai me yo.

        Natsuhiboshi naze mayou

        Kieta warashi wo sagashiteru

        Dakara kanashii yume wo miru.”

A dal csupán szárnyalt a szelek szárnyán és bejárta a vidéket, melyet a hó fehérre festett aznap este. Egyedül a fenyőerdők pompáztak zöld színben, mely varázslatossá tette a tájat. A kis Natsuhi boldogan élt itt a családjával, ahol senki sem háborgatta őket feleslegesen. Ahogy az évszakok felváltották egymást, úgy lett Natsuhi is egyre idősebb.

   - Natsuhi várj meg! – kiáltotta egy szintén vele egyidős kislány, akit Angelikának hívtak.

   - Siess Angel. – fordult meg Natsuhi.

   - Már megint kezded? Mindegy is, barátok közt engedélyezett. – mosolyodott el Angelika. Kiskoruk óta jó barátnők és Natsuhi nehezen tanulta meg barátnője nevét, ami angyalt jelent. Ezért úgy döntött Angelnek fogja hívni, ami őszintén megvallva könnyebbnek tűnt számára. Ráadásul Angelika valóban olyan volt, mint egy földre szállt angyal. Mindig mosolygós arca és aranyos pisze orra elkápráztatta az embereket. De Natsuhi más volt, ő mindig a kalandot kereste és rendszerint Angelikát sem hagyta ki belőle. Olyanok voltak így, mint két testvér, akik jól kiegészítik egymást. Az örökké tartó igaz barátság jellemezte a köztük lévő harmóniát.

   - Nézd milyen szép innen a táj! – mutatott előre Natsuhi.

   - Valóban az! Hmm… úgy látom jobb a szép érzéked, mint nekem. – gondolkozott el Angelika.

   - Dehogyis, csak innen minden olyan más. – nevetett fel Natsuhi barátnőjére nézve. Ekkor felcsendült egy szívből jövő dal, mely teli volt fájdalommal. Angelika meglepetten nézett fel Natsuhira, aki a könnyeivel küszködve hallgatta a szívéig hatoló dalt, melyet a keleti szél hozott magával.

   - Jól vagy? – érintette meg a lány vállát.

   - Olyan messze van tőlem, mégis fáj ez a dal. Egyszer talán összehoz vele a sors. – sóhajtott fel Natsuhi, de azt a dalt soha többé nem hallotta már. Teltek az évek és a táj is változásnak indult, de ennek ellenére Natsuhi ott állt a domb tetején. Azt remélte újra hallhatja azt a dalt, de csalódnia kellett az ösztöneiben. Akkor fen a domb tetején történt vele valami, amiről senkinek sem beszélt. Ez a valami gyökeresen megváltoztatta az életét. A világ egyre csak változott és Angelika úgy érezte, hogy barátnője nincs biztonságban az új környezetében. Ugyanis Natsuhi beköltözött a városba a jobb megélhetés miatt, ahol sok ismeretlen vette körül őt. Angelika jól ismerte kedves barátnőjét ahhoz, hogy tudja szenvedés az élete, még ha nem is panaszkodik róla. Ezért mindent megpróbált, hogy enyhítse Natsuhi fájdalmát, melyet a magány előszeretettel adott neki.

   - Ideje hazamenni. – szólalt meg Angelika karon fogva Natsuhit a diszkó előtt állva.

   - Igazad van. Menjünk. – suttogta Natsuhi. A legtöbb szabad estéjét a lány gyakran a házához közeli diszkóban töltötte, hogy kompenzálni tudja a társaság hiányát. Ugyanis annak ellenére, hogy volt egy húga is, Angelikán kívül nem számíthatott senkire sem. Ez sokban meggátolta az emberekhez való közeledését is. Nem hit már a mézes-mázas szavaknak, melyeket a férfiak többsége a fülébe suttogott. Csupán egy valakire várt azóta is, hogy meghallotta azt a bizonyos dalt.

   - Itt az ideje, hogy megmutassam neked, amit találtam a Neten. Talán ez felvidít kicsit, legalábbis remélem. – mondta Angelika és elindított egy videót. Natsuhi egyből felkapta a dal hallatán a fejét és a számítógép képernyőjére nézett. A régen hallott dal visszatért hozzá és ezt észre is lehetett venni rajta.

   - Hol találtad? – érdeklődött barátnőjére nézve.

   - Nem volt nehéz dolgom csupán a te kedvenceid között nézelődtem és akkor hallottam meg ezt a dalt. Egyből gondoltam, hogy csupán beraktad a többi közé, hogy később meghallgatod. Látom rendesen megleptelek vele, ami végül is szándékomban is állt. Azt hitted nem vettem észre, mennyire a szívedhez nőtt akkor ez a dal?! – sóhajtott fel Angelika. De Natsuhi nem tudott erre mit mondani akkor semmit, hiszen annyira hatása alatt volt még az esti bulinak. Másnap reggel forró kakaó várta az asztalon finom kiflivel, amit Angelika hozott neki.

   - Köszönöm, hogy itt vagy nekem Angel. Azt hiszem ideje hazaköltöznöm, sajnos ez a munka valahogy nem nekem való. Az a sok pletykás ember Angel, nem bírom már igazán. Otthon minden egyszerűbb volt, és szerencsére keresnek otthon valakit az egyik dolgozó helyett, aki ért az informatikához. – sóhajtott fel Natsuhi és Angelika segítségével összepakolta a cuccait, ami nem éppen nevezhető túl soknak. Egy olyan fiatal lány, mint Natsuhi csodának számított és rejtélyesnek a faluban. Az otthon ismerős illata felelevenítette a lány gyermekkorát, amikor még mit sem sejtett a nagyvilág kegyetlen törvényeiről. Szülei nagyon örültek neki, hogy haza költözött, bár a húgával való kapcsolata mit sem, változott később sem. Trisha cseppet sem örült a nővérének és az első adandó alkalommal el is hagyta a szülői házat. Fél évvel ezután férjhez ment és beköltözve a városba boldogan élt. Legalábbis távol volt Natsuhitól amennyire csak tudott, az élet különös fondorlata volt az már bizonyos. Akárcsak az én megjelenésem Natsuhi életében.

   - Natsuhi, nekem most el kell mennem kis időre, de szeretném ezt neked adni. Amíg távol leszek, ő vigyáz majd rád helyettem is. – nyújtott át Angelika egy kalitkában Natsuhinak.

   - Milyen kicsi még. Majd ha nagyobb leszel kapsz valami szép nevet is. – nézett rám Natsuhi.

   – Vigyázz magadra Angel és siess vissza.

   - Értem ne aggódj. De azért óvatos leszek, megígérem. – fogadkozott Angelika. Így lettem Natsuhi kedvenc házi baglya bár akkor még ő sem tudta miként is nevezzen el. Ahogy teltek a hónapok egyre cseperedtem és Natsuhi elvitt egy szakértőhöz, aki megtudta állapítani milyen nemű is vagyok én pontosan. Így lettem Jean, ami tükrözte az igazi valómat. Nem tudom hogyan, de mintha Natsuhi tudta volna melyik név jellemez igazán. Mindennél jobban szeretem Natsuhit és örülök, hogy ő lett a gazdám minden tekintetben. Így kezdődött hát a mi kis közös kalandunk Natsuhival, aki igen rejtélyes lány volt a maga módján.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.