Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


I. fejezet - Az első találkozás

2011.07.07

 I. fejezet - Az első találkozás

 

Reneé

 

Minden olyan gyorsan történt, hogy még most sem tudom elhinni, olyan hihetetlen az egész, ami történt velem.

Nemrég végeztem az egyetemem, és aznap kezdtem volna a Cemvilli óvodában. Előző éjjel szinte semmit nem tudtam aludni, annyira izgultam.

Reggel korán elindultam, mert sohasem a pontosságomról voltam híres. Mivel nem messze az ovitól sikerült házat vennem, gyalog indultam munkába.

Az odavezető úton azon gondolkodtam, vajon hogy fogadnak majd a gyerekek és a munkatársaim. Gondolataimból egy autó dudálása riasztott fel.

- Hé!! Észnél van maga hölgyem! Talán öngyilkos akar lenni?!

Nem is vettem észre a közeledő autó hangját. A hang irányába fordultam, és egy haragos, mélybarna szempárral találkoztam. Jobban megfigyeltem a ruházatát. Nagyszerű! Pont egy rendőrrel ütettem volna el magam. Ez az én formám!

- Kérem bocsásson meg! Higgye el, nem akartam gondot okozni. Tudja ez az első munkanapom, és ez teljesen lekötötte a figyelmemet. - Remélem nem akar bevinni a rendőrségre!  Arca egyszer csak megenyhült.

- Ne haragudjon hogy ilyen goromba voltam. Nekem is ez az első napom itt, és nem szerepelt a terveim közt, hogy összetöröm a szolgálati autót. - mosolygott. Milyen jóképű férfi, és milyen kedves tud lenni, és... Reneé! Hol jár az eszed! Még csak két perce ismered a pasast, és rögtön rávetnéd magad, mert olyan jóképű!? Még a nevét sem tudod!!

- Mit szólna, ha meghívnám egy kávéra az egyik közeli kávézóba? - kérdezte.

- Rendben - vágtam rá túlságosan gyorsan. Megbolondultam? Ennek ellenére valami különös vonzást éreztem a közelében, ami egyre csak azt súgta, hogy jobban meg kell ismernem. Miután leparkolta a kocsit, elindultunk a kávézó felé. Séta közben egyikünknek sem volt kedve megtörni a csendet. Egyszer csak hirtelen megtörte a csendet.

- Megkérdezhetem mi a neve? - tudakolta félénken.

- A nevem Reneé. És az öné?

- Charlie Swan.

Mivel világéletemben kétballábas voltam, majdnem hasraestem egy kiálló buckában, De Charlie még időben elkapott, megmentve pár újabb kék- zöld folttól.

- Jól van?

- Igen persze. Amióta az eszemet tudom, mindig ilyen kétballábas vagyok. - mosolyogtam.

Ahogy beértünk a kávézóba, találtunk egy szabad boxot a hátsó sarokban. Leültünk, és rendeltünk.

- Maga már könnyen kitalálhatta, hogy mivel foglalkozom, de én sehogysem tudok rájönni az önére.

- Óvónő vagyok. Ma kezdek a helyi oviban.

Még sokáig beszélgettünk a munkáról, álmainkról, vágyainkról. Fura hogy csak most találkoztunk, és már úgy beszélgetünk, mint két régi ismerős. Hirtelen ránéztem az órámra. Úristen! Már az első munkanapomon elkések!! 

- Valami baj van?

- El fogok késni.

- Ne aggódjon, gyorsan odaviszem. Várjon meg itt, jó? - Ezzel kiment és egy perc múlva már ott is állt a kocsijával.

- Hölgyem, szabad egy fuvarra? - kérdezte viccesen. Beszálltam, és Charlie szirénázva vitt el az óvodába.

- Látja így sokkal gyorsabb. 

- Köszönöm - feleltem halkan. Így csak „majdnem” késtem el.

- Reneé! Velem ebédelne holnap? - mondta. Hirtelen nem tudtam, mit válaszoljak. - Kérem, nagyszerű volt ez a kis beszélgetés. - Nagy barna szemeivel rám nézett.

- Jó. Holnap megfelel önnek a kávézóban?

- Persze, már alig várom. Jó munkát! - azzal kocsiba ült és elhajtott. Fülig pirulva léptem be a kapun.

A munkatársaim és a gyerekek is kedvesen fogadtak, de egész idő alatt csak egy magas, jóképű férfi képe jelent meg a szemem előtt.   

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.