Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


V. fejezet - Várakozás

2011.09.04

 V. Fejezet – Várakozás

Jacky egyre izgatottabban várta, vajon mi lehet Heather meglepetése. De ezúttal nem tudta kiszedni belőle és ez végtelen kíváncsisággal töltötte el. Talán ez lesz a világ legszebb születésnapi bulija.

- Jacky gyere ide! – kiáltott John mire ő a konyhába ment.

- Hmm… Jó az illata! – szagolt bele a levegőbe és elmosolyodott.

- Időben készen lesz. Viszont, elkellene kezdeni felállítani a sátrat.

- Te főzőcskézel, én pedig felállítom a sátrat. Csináltam már egyedül szóval most sem lesz nehezebb. – vont vállat és elővette a sátor cuccait és figyelmesen összeszerelte az alkatrészeket, majd ráterítette a ponyva részét. Szépen megigazította, és rögzítette, nehogy az esetleges hirtelen jött szél elvigye a sátrat. Beállította az asztalokat és elrendezte a székeket. Hirtelen fura érzése támadt majd összerezzent mikor megszólalt egy ismerős dallam.

- Szia Heather! – vette fel a telefont a lány.

-„Szia Jacky! A kaput kinyitod létszi, mert ha nem gond autóval mennénk. Az utolsó pillanatban Ellis úgy döntött, hogy meglátogatná Pegazust és Dam-bit.”

- Semmi gond. Csak időben legyetek itt.

-„Rendben, akkor majd találkozunk.” – mondta még utoljára Heather, majd letette a telefont. Jacky ezután bement a konyhába és neki látott a tányérok elrendezéséhez. Heather enyhén remegő hangja feltűnt neki, és úgy érezte megöli a kíváncsiság. Éppen elrendezte a tányérokat mikor John barátja megérkezett.

- Az igazgató úr itt van? – érdeklődött.

- A konyhában ténykedik a shéf. Nyugodtan tessék bemenni. – mondta Jacky és bekísérte a konyhába a vendéget.

- Hello, hát te mit csinálsz?

- Én vagyok ma a shéf, aki gondoskodik a finom ételről. – felelte John, majd másról kezdtek beszélgetni miközben Jacky mindent elrendezett a sátor alatt. Bár nem volt rá jellemző mégis ezúttal kénytelen volt türelmesen várni, míg barátnője megérkezik, és akkor megláthatja az ajándékát. De vajon mi lehet az?

Mindeközben Heather sürgött – forgott, hiszen minden apró részletet meg kellett terveznie. Szerencse, hogy Ellis ennyire szereti Jacky lovait és talán ez kissé eltereli Jacky gondolatait. De miután beszélt a lánnyal még idegesebb lett. Tom jött le a lépcsőn mikor nagy sóhajok közepette leült a székre.

- Valami gond van? – érdeklődött Tom.

- Nehéz lesz meglepni egy olyan lányt, aki már nem ezerszer álmodta meg, hogy találkozik azzal, akit igazán szeret.

- Úgy érted, Jacky szerelmes Kim Nam Gilbe?

- Ezt csak ő tudná megmondani pontosan, minden esetre nagyon kedveli őt. Viszont hagynia kell majd, hogy Jacky körbe tapizza.

- Ezt hogy érted? – változott meg a férfi hangja hirtelen. Ekkor lépett ki a szobából Kim Nam Gil is, és Heather elmosolyodott.

- Jacky annyira meglepett lesz, hogy azt hiszi majd, hogy álmodik. Ezért vagy a kezét fogja meg, vagy megérinti az arcát. Ezáltal tudatosul benne, hogy nem álmodik. Ennyi az egész. – Tom arckifejezése ellágyult és elmondta Kim Nam Gilnek is, amiről éppen Heatherrel beszélgettek. A férfi pár perc gondolkodás után elmosolyodott és Heatherre nézett.

- Ezt nem gondolta komolyan, ugye? – érdeklődött Ellis fel nézve a mellette álló férfira.

- Persze, hogy nem. Gyere velem. – mondta Heather és megfogva Kim Nam Gil kezét, a fürdőszoba felé vette az irányt. Tom érdeklődve ment utánuk az emeletre.

- Mit csinálsz? – kukucskált be az ajtón Tom.

- Csupán emberi formát varázsolok neki. – válaszolta Heather majd részletesen elmagyarázta miért is kellett ezt tennie. Jacky abba a férfiba szeretett bele, aki nem a filmvásznon van, hanem a hétköznapi emberbe. Ellis megkönnyebbülve sóhajtott fel, majd beülve az autóba elindultak Jackyhez. Heather egyre jobban izgult, hogy vajon kedves barátnője mit szól a meglepetéshez! Heather kíváncsi volt a barátnője reakciójára, de fogalma sem volt, mi lesz igazán. Vajon hogy fog reagálni Jacky, mikor meglátja Kim Nam Gil? Örülni fog neki egyáltalán? És ha igen, vajon tényleg szereti?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.