Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


III. fejezet - Egy álom

2011.09.04

 III. fejezet – Egy álom

„Lágy szellő simogatta meg a fiatal lány arcát, miközben kedves barátnőjével felállították a sátrat. Éppen végeztek a feladattal mikor Heather telefonja megszólalt.

- Halló! … Egy pillanat és ott leszek! – jelentette ki a lány letéve a telefont.

- Anyukád keresett? – érdeklődött Jacky. Heather egyértelműen sóhajtott majd felpattanva a biciklijére elhajtott. Jacky meglepetten nézett a barátnője után.

- Minden oké? – jött ki a konyhából John.

- Persze Apa, csupán Heathernek haza kellett ugrania valamiért. – vont vállat Jacky.

- Valamiért el kell ugranom nekem is. Nem sokára jövök. – mondta John és beszállva az autójába elment. Jacky-nek fura érzése támadt, mintha összebeszéltek volna a háta mögött. Negyedóra múlva visszatért John egy torta formájú dobozzal. Jacky hirtelen összerezzent mikor megszólalt a telefonja.

- Heather mikor jössz már? – vette fel a telefont a lány.

- „Percek kérdése. Mond csak, a kaputok nyitva van, ugye?”

- Kocsival jössz, rendben!

- „Sietek.” – mondta még utoljára Heather, majd letette a telefont. John mindenegyes szót hallott és kissé arrébb állt a kocsival. Az udvar bár nem tűnt nagynak mégis jól elfért egymás mellett két autó is. Jacky elrendezte az asztalt, meg a székeket a sátor alatt, hogy elterelje a gondolatait. Hirtelen egy különös érzés fogta el, amire nem tudott magyarázatot adni.

- Szia! Nem gond, ha áthozzuk a kancát?- jött közelebb egy fiatal srác. Jacky sarkon fordult és felnézett a fiúra.

- Nyugodtan áthozhatod! – jelentette ki és halvány mosoly jelent meg az arcán.

- Egy perc és hozom! – mondta a fiú és ígéretéhez híven átkísérte a kancát. Jacky kimondhatatlanul szerette a lovakat és boldog volt, ha a szomszédja áthozta a lovát néha legelészni. Hogy mi volt ebben a lány számára a furcsa? Csupán annyi, hogy a két lovát sehol sem látta. Talán akkor éppen Heather húga vitte el őket futtatni. Ellis imádta a lovakat, és örömmel tartotta őket edzésben. Bár Dam-bival voltak nehézségei olykor, de ügyesen feltalálta magát. Jacky türelme lassan elillant a sok várakozásban és azon merengett mi történhetett a barátnőjével. Hirtelen egy autó lassított majd óvatosan befordult a kapun, és megállt a fák nyújtotta hűvösben.

- Ne haragudj, hogy ennyit késtem. Ígérem, elmagyarázok mindent, de most gyere velem. – mondta Heather a lány vállára téve a kezét.

- Nem haragszom, csupán nem szeretek várni. A türelem nem nekem való bizonyos esetekben. – sóhajtott Jacky, majd felállt az asztaltól és Heather után ment. John éppen két ismeretlen fiatalemberrel beszélgetett.

- Ő a barátnőm Jacky, akiről már meséltem. – mutatta be Heather a lányt. Immár közelebbről látta a két idegent és meglepetten nézett Heatherre. Az egyik férfi egy fordító volt, a másik pedig a lány álmaiban sokszor látott színésze. Kb. 185 cm magas, rövid fekete haja és fekete szemei voltak. Az alakja a magasságához viszonyítva tökéletes volt. Jacky szó nélkül felemelte a kezét és félreigazította a férfi oldalra fésült haját, mely eltakarta a jobb szemét.

- Ez a legszebb ajándék, amit eddig kaptam tőled Heather. – szólalt meg Jacky és a férfire mosolygott. Éppen az arcvonásait vette szemügyre, hogy biztos legyen benne ki is Ő igazán mikor hirtelen felébredt.”

- Igen, ez Jacky-re vall. – sóhajtott Heather összecsukva a füzetet. A lány történetei valóban izgalmasak akárcsak az álmai. Ráadásul pont a legjobb résznél tudja elveszteni a fonalat.

De ez a történet vajon kiről szólhat? Merengett Heather mikor a lány belépett a nappaliba.

- Szia! – érkezett meg Jacky.

- Jó reggelt! Mond csak ki volt Ő? – mutatott a történetre a lány.

- Akiről Dam-bi a nevét kapta! – felelte Jacky mosolyogva. Csupán később jutott Heather eszébe, hogy barátnője kire is gondolt igazán. A Shilla királyság ékkövében szereplő Bi-dam, más néven Kim Nam Gil miatt lett a kedvenc lova Dam-bi. Jacky nagyon szerette Őt, de már egy ideje nem beszélt róla Heathernek, mintha elfelejtette volna. Vagy talán mégsem? Vajon mit érez pontosan a férfi iránt ez a fiatal leány? Hamarosan kiderül, vagy talán mégsem?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.