Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


I. Fejezet

2018.07.14

 

I. Fejezet

A házra, mely öreg volt már, csend telepedett, attól függetlenül is, hogy Shinjuku szélén helyezkedett el. A 40-es 3veiben járó férfi késő este ért haza, ahol néma csend fogadta. Nem nézve az órára nyugodtan lefürdött és miután kényelmesen elhelyezkedett az asztalnál, evett pár falatot. Nem különösebben zavarta a tény, hogy a párja még ilyen késő este sincs itthon a kislányukkal együtt. Úgy gondolta a szomszédba mehetett Shue nénihez beszélgetni, ahogy szokása. A néma csendet az ajtó nyikorgása zavarta meg.
- Szia Mihái! Kameko nem jött veled haza? - érdeklődött a fiatal lány egy másfél éves kislányt tartva a kezében. Ekkor pillantott az órára, amin este 10 volt látható.
- Szia Miyako! Azt hittem Hachikoval együtt Shue néninél van! - lepődött meg Mihái a lányra nézve. Ahogy ezt kimondta csörgött a telefonja egy ismeretlen számról.
- Matsushita Mihái... - szólt bele a telefonba.
- "Jó estét! Dr. Chan vagyok a Tokyoi klinikáról. Az ön adatai voltak megadva, ha baj van egy bizonyos Nakamoto Kameko nevű ifjú hölgy esetében."
- Mi történt a feleségemmel? - ijedt meg Mihái.
- "Autóbalesetet szenvedett. Jelenleg a klinikánkon fekszik az intenzív osztályon." - felelte készségesen Dr. Chan.
- Azonnal oda megyek! - tette le a telefont Mihái. Nem tudta mire számítson pontosan ezért minden fontos dolgot bepakolt az utazótáskába Kamekonak. A kis Hachikot pedig Miyakora bízta míg távol lesz. Az utolsó pillanatban még betett valamit a táskába és elindult a Tokyoi klinikára.
- Jó estét! Dr. Chant keresem, a feleségem kezelőorvosa. - lépett a recepcióshoz Mihái.
- Jó estét! Én vagyok Dr. Chan. Kérem jöjjön velem. - érkezett meg az orvos, majd az intenzív egyik kórterembe vezette a férfit. Kameko gépekre volt kötve és úgy tűnt, mintha csupán aludna.
- Hogy van? Mi történt vele? - kérdezte Mihái megtörve a csendet.
- Autóbaleset. Eltört a bal karja és sajnos az ütközés során a feje is sérült, emiatt jelenleg kómában van. - felelte őszintén Dr. Chan. Ő volt az egyetlen orvos, aki őszintén beszélt a betegeivel és lelkiismeretesen dolgozott mindig.
- Mikor ébred fel?
- Őszinte leszek önnel uram, fogalmam sincs. És sajnos az ideiglenes amnéziával is számolnunk kell. - sóhajtott az orvos.
- Értem! - mondta Mihái és megsimogatta kedvese arcát. Búcsúzóul megcsókolta, majd haza ment a kislányukhoz. A kóma kiszámíthatatlan és senki nem tudja meddig tart vagy, hogy miért alakul ki. Mihái csupán reménykedett, hogy kedvese hamarosan felébred a kómából. De vajon mikor?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.