Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


IX. fejezet – Egy különös nap

2011.01.22
IX. fejezet – Egy különös nap
Jasper
Három új lány érkezett Forks-ba ráadásul kettő biztosan vámpír. Edward szerint az egyiket különös rejtély foglya közre. Az első ismerkedés jól sült el. Heather, Jade és Lou kedves lányok, de Lou titkol valamit, amit Edward is említett. Lou Roxfordba utazása remek alkalmat adott arra, hogy elárulja nekem a titkát, melyet már régóta megéreztem.
- Lou, kérdezhetek valamit? – kezdtem miután elhagytuk Forks-ot.
- Nyugodtan. Mire vagy kíváncsi? – mondta mosolyogva.
- Mi vagy te valójában? – érdeklődtem. Ő csak sóhajtott és rám nézett, mintha bennem olvasna. – Edward szerint egy sötét titok fog közre téged. De nem tudja mi az.
- Hmm… Ez érdekes. Állj meg Jasper! – lefékeztem és leparkoltam egy nagy erdő szélén. Lou hátrament Macihoz és fél óra elteltével visszaült a kocsiba.
- Mehetünk! 4 kilométer és ott vagyunk. – lihegte, mint aki most futotta le a maratónt.
- Ne nézz így rám! – mondta Lou. ,, Vajon, hogy nézhettem rá? ’’- Úgy, mint Edward, ha olvasni akar a gondolataimban, de mindig hoppon marad. – válaszolta gyorsan a fel nem tett kérdésre. Ezek szerint ő is képes olvasni az emberek gondolataiban.
- Jasper vigyázz! –kiáltotta Lou és én félre kaptam a kormányt.
- Mi volt az? – néztem Loura, de ő már kiszállt a kocsiból. Nem mertem kiszállni, mert Lou olyan erősen koncentrált érzései elrejtésére, hogy ebből már tudtam mit tegyek: semmit. Pár perc múlva vissza ült a kocsiba.
- Egy őrült szarvas. – mondta nagy nehezen Lou. Nagyon megijedhetett, mert úgy remegett, mint egy kocsonya.
Mindeközben a Cullen házban…
Jade
Emmett tárt karokkal fogadott minket. Ahogy beljebb léptünk Edward szomorú arcába ütköztünk, mert Lou nem volt velünk. Nagy nehezen sikerült elhitetnünk velük, hogy bár két éve élünk Lou-val, mégsem jött rá, mik vagyunk. „Úristen! Jaspert elküldtem vele! Vajon ellen tud állni egyedül a kísértésnek?” Alice gondolatai elég hangosak voltak ahhoz, hogy Heatherrel meghalljuk, mire gondol éppen.
- Lou különleges képessége abban rejlik, hogy állattá tud változni. Csak fehér oroszlán, griff, tigris és medve alakját tudja felvenni. Bár ritkán, de vérfarkasként is járja az erdőt. Az különbözteti meg mindenkitől, hogy fehér csillogó bundája van! – Új barátaink tágra nyílt szemekkel néztek ránk. A csendet Emmett törte meg.
- Szóval azt akarod mondani, hogy a kis fehér bocs Lou lett volna?! – az összes tekintet ránk szegeződött.
- Hát…igen! – a család minden tagja megmerevedett, nem tudták, megemészteni az imént hallottakat.
- Ugye megmondtam Edward, hogy vigyázz arra a medvére! – Emmett próbálta viccel oldani a feszült hangulatot.
- Emmett! – parancsolt rá Esme – Hagyd békén Edwardot, nem az ő hibája volt.
- ÉS MÉGIS MIKOR SZÁNDÉKOZTATOK EZT KÖZÖLNI VELÜNK? – nézett ránk Rosalie.
- Lou szerint nem kellene elijeszteni az egyedüli barátainkat. – magyaráztam.
- Milyen rendes dolog tőletek, hogy vigyázni akartatok ránk! – Mondta Esme. Bárcsak tudnátok, hogy Lou ezzel nem titeket, hanem saját magát védi. Megnyugodott a család és tudomásul vették, hogy bár Lou nem vámpír mégsem árulja el őket, mert saját titka is gyorsan napvilágra kerülne. Heather Edwarddal beszélgetett, aki szomorúan nézett maga elé.
- Ne haragudj Lou-ra! – mondta kedvesen.
- Nem haragszom, mert én sem tudattam vele, mi is vagyok igazán! De miért nem mondta el nem bízott bennem igazán? – Heather helyett én válaszoltam inkább.
- Nem akart elveszíteni. Úgy érezte, ha tudod nem értenéd meg, és eltűnnél az életéből és ezt nem akarta megkockáztatni! – Ez milyen igaz volt. Lou mindig is félt attól, ha megszeret valakit, végül csalódnia kell benne.
- Ezt nem értem! Miért viselkedett így?! – Ezt Lou-val kellene megbeszélnie, de Lou szabad kezet adott nekünk. Így elmagyaráztam Edwardnak:
- Lou egyszer réges-régen beleszeretett egy csábító illatú fiúba, akit Mattnek hívtak. Matt összetörte a szívét, és azóta kerüli a pasikat. Aztán mégis szerelmes lett, a fiút Leónak hívták. Vámpírrá válásunk előtt néhány nappal halt meg egy kirándulásunkon. Azóta saját magát hibáztatja, amiért nem tudta megvédeni Leót. – felsóhajtottam, amikor a múlt megjelent a szemem előtt – Mióta először találkoztatok, azóta mintha kicserélték volna. Újra életvidám.
- Értem! – megkönnyebbülve vettem tudomásul Edward kijelentését.
- Jasper Lou-val van! Nem lesz baj ebből? – kérdezte Alice aggódva most már hangosan.
- Lou kimondhatatlanul örült annak, hogy Jasper elkíséri Roxfordba. Ugyanis Jasper emlékezteti valakire, akit nagyon kedvelt annak idején. Ne aggódj Alice, Lou sokkal több, mint hinnéd. – jelentette ki Heather.
- Ezt meg hogy értetted? – kérdezte Rosalie.
- Ha eljön az ideje, Lou el fogja mondani, de addig ne említsétek neki, hogy beszéltünk róla, mert abból baj lesz. Nem szereti, ha tudta nélkül elmondunk bármit is. – magyarázta Heather. Sok mindenről beszélgettünk, de Lou nem került szóba egy ideig. Mi annál inkább. Érdekesnek találták vámpírrá válásunk körülményeit, és hozzáállásunkat az emberekhez. Hozzájuk képest mi fájdalommentesen és hihetetlen gyorsan változtunk át. Ehhez egy vámpír harapására és annak vérére volt szükség. Ők pedig égető fájdalmat éreztek napokon, sőt olykor heteken keresztül, míg a méreg teljesen átjárta testüket. Fájdalmasak ezek az emlékek, így témát váltottunk.
Valahol Roxfordtól nem messze…
Lou
Mit keres ő itt? Úgy tudtam már régen meghalt, persze Claris szavainak hinni képtelenség. De mégis mit keres pont erre? Talán újra találkozunk, és akkor beszélek vele, ha tudok.
- Megjöttünk! – mondtam megkönnyebbülten. Jasper szépen lassan bekanyarodott a fák közé és szabadjára engedtük Macit. Boldogan szaladt a többi medve után, akik kíváncsian figyeltek minket.
- Úristen, hogy néz ki az autód? Mi történhetett? – jelentette ki Jasper a kocsihoz visszatérve.
- Egy őrült szarvas volt. Nem emlékszel? – néztem rá. Pár perc múlva jöttem rá csak, hogy kitörölték az akkori emlékeit. – Mindegy is, mert úgyis le akartam cserélni ezt a járgányt.
- Te tudod. – mondta Jasper. Elmentünk Roxford egyik autó kereskedésébe és lecseréltem az autóm. Jasper arcán újra megjelent a kíváncsiság.
- Edward azt mondta, hogy nem lát a gondolataitokba. Mi a titka ennek?
- Ez nem titok. Blokkolásnak hívják, csak még nem tudjuk hogyan működik pontosan. – Hirtelen hideg fuvallatot éreztem és bármilyen messze is voltunk Forks-tól pontosan és tisztán hallottam Heather segítségkérését. Megdermedtem és hallgatóztam. Jade elmondta, hogy képes vagyok alakot ölteni. Rosalie teljesen kiakadt a gondolataink blokkolása című résznél.
Culleneknél…
Alice
Új barátaink élete nem volt egyszerű, de mégis meg tudták állni helyüket a világban. Mikor kiderült, Lou ember és nem tud semmit a vámpírokról megijedtem. Edward szerint nagyon jó az illata, és nem biztos benne, hogy Jasper kibírná vele kettesben Roxford-ig és vissza. Jövőbelátásomnak köszönhettem, hogy időben észrevettem a dolgokat, bár az folyton változott. Az emberek szándékait látom, és ez nem feltétlenül megbízható.
- Miért nem látom Lou jövőjét? – kérdeztem halkan, mégis mindenki rám figyelt.
- Egyikünk jövőjét sem látod Alice és ez természetes. – jelentette ki Jade. „Már hogy lenne természetes, valami baj fog történni, érzem!!”
- Ha Alice valakinek a jövőjét nem látja… – Edward hangja elcsendesült.
-… akkor biztosan meghalt! – fejezte be a mondatot Heather nyugodtan.
- Mi tudjuk blokkolni a gondolatainkat, hogy más gondolatolvasók, jövőbelátók, vagy más gondolatokkal kapcsolatos képességű élőlények ne tudjanak befolyásolni minket, ha mi nem akarjuk. Kivéve Jaspert, ő valamiért hatással van ránk. – Jade egyszerűen elmagyarázta mégis az egész családom ledöbbent képességeik erején. Ezek szerint Lou megbízik Jasperben, ami nem feltétlenül jelent rosszat. Már alkonyodott, amikor rádöbbentünk, Jaspernek és Lou-nak már itt kéne lennie. Esme megpróbált megnyugtatni, hogy szerelmemmel minden rendben, de én akkor is féltem, hogy elveszítem. Rosalie türelmetlensége törte meg az aggodalommal teli csendet.
- Ti nem bíztok bennünk, de mi bízzunk bennetek! Ezt nem értem!! – fakadt ki Rosalie.
- Mi bízunk bennetek. – mondta meglepetten Jade.
- AKKOR MIÉRT NEM TUDUNK OLVASNI BENNETEK?! – kérdezte Edward. Gondolatolvasóként nem tudott a gondolataikba férkőzni, és ez zavaró volt számára.
- Sajnálom, de mi nem tudjuk, hogyan működik. Lou pedig mindig azt mondja… – Jade hangja elakadt, mintha megérzett volna valamit. - .. hogy idővel biztos megtanuljuk kezelni, és így bármikor fel tudjuk oldani a gondolatainkat vagy lezárni mások előtt. Lou persze gyorsan tanul ilyen téren!
- Az elmúlt két évben nem is tudtátok, hogy van ilyen képességetek is? – Carlisle meglepetten vette figyelembe a lányok kijelentését.
- Azelőtt sosem találkoztunk gondolatolvasókkal, mint Edward, így nem volt mit felfedezni! – mentegetődzött Heather.
Mindeközben Roxfordban…
Jasper
Lou vidám és mosolygós aztán hirtelen merev és komor lett. Hasonlóan viselkedett, mint szerelmem mikor a jövőt látja.
- Mennünk kell! Későre jár. – mondta gyorsan és beültünk a kocsiba, amit ezúttal ő vezetett. Olyan gyorsan száguldottunk, hogy kb. fél óra elteltével már a házunk előtt parkoltunk. Pont elcsíptük Rose megjegyzését.
- Ezzel azt akarjátok mondani, hogy…
- Nem, már elmondták! – szólt közbe Lou. Lou gyorsan feltalálta magát és kimagyarázta a helyzetet.
Alice
- Sziasztok! Bocs a késésért! – mondta életem párja, Lou mellett állva.
- A gondolataink blokkolását időbe telik kiismerni és uralni, ez nem azt jelenti, hogy nem bízunk bennetek! A haragod alaptalan, Rosalie! – Lou határozott volt, és Rose tartott tőle egy kicsit.
- Ha jól értem, nem maradtunk le semmiről! – Jasper kicsit sem volt meglepve a tényektől, amit gyorsan felvázoltam neki úgy, hogy Lou ne értse meg. - Már mindent tudok Alice! Nem értem, mi bajotok van! Most fedezték fel, hogy erre is képesek. Nem mindenki képes azonnal uralni a különleges képességeit, ezt ti is nagyon jól tudjátok! – Jasper olyan határozott volt, mint Lou. „Szóval jól sejtettem! Lou megbízik Jasperben, de vajon másban is??
- A gondolataid alaptalanok, mindenkiben egyformán megbízom Alice! Csak előtte Jasperrel szerettem volna megbeszélni pár dolgot, mielőtt ti is látnátok, éreznétek azokat. Itt az ideje, hogy megosszam veletek a múltam fájdalmas titkait. – „ Titkok hada! Ez mára sok egy kicsit azt hiszem!
- Nem! Ma még nem, de hamarosan! – jelentettem ki és Lou egyetértően bólintott. – Két hónap múlva jön két idegen, akkor minden titokra nyugodtan fény derülhet. Addig is kíváncsian fogunk rád nézni és kielemezni apró botlásaidat. Ráadásul így nem kell majd duplán magyarázkodnod, bár nem tudom, miért.
- Két hónap? Rendben. Ha eddig nem mondtam el senkinek, addig várni tudok, és remélem, ti is. – Edwardra nézett, és boldogan látta rajta, hogy egyetért a jelen körülményekkel. Edward nem haragudott Lou-ra, és a többiek sem. Én pedig átölelhettem Jaspert a mai nap megnyugtatásaképpen.
Lou
8 hónap telt el mióta Forks-ba költöztünk. Itt minden csodálatos. Új barátainkról kiderült, hogy vámpírok, olyanok, mint mi. Vagyis ők gyémántosan világítanak a napon. Ez megnyugtató volt számomra, és az is, hogy Edwarddal nagyon jó barátok lettünk, mi több, együtt jártunk. Beszélgetéseink során mindig elmondtam egy-egy apró kis titkomat, hogy egyszerre ne legyen sok a számukra. Ilyen titok volt a gondolatolvasás, a gondolatban való társalgás másokkal. Nagy nehezen megtanultuk kezelni a gondolataink blokkolását és rájöttünk, hogy ezt ki tudjuk terjeszteni másokra is egyfajta védőpajzsként. Carlisle sokat mesélt egy Voultri nevű háromtagú csoportról, akik felsőbbrendű vámpíroknak tartják magukat, és nem kis létszámú hívővel vannak körülvéve. 2022 éves létemre sosem halottam róluk, bár Carlisle szerint több mint 1500 évesek.
- Szia Lou! – Alice csilingelően dallamos hangját hallottam a nappaliból.
- Szia Alice! Hát te? – könnyed léptekkel suhantam le a lépcsőn, és átöleltem kedves barátnőmet.
- Csak látni szerettelek volna, és megkérdezni, hogy van – e kedved velünk baseballozni ma este? – Alice előttem már Jadet és Heathert is megkérdezte, de én cseppet sem bántam. Ők vámpírok, én ember elméletileg és ezt ki is használták.
- Gondolom, már nincs más választásom, mint hogy igent mondjak. – Alice csak mosolygott. Végigfutott rajtam egy különös érzés, és a zongora vonzani kezdett. Nem tudtam ellenállni annak, hogy hangosan is halljam a dallamokat, amelyek olyan réginek tűntek. Elkezdtem játszani, és minden világossá vált. Titkok mindig vannak, voltak, és lesznek is, de egy sosem változik: a halhatatlan szerelem.
- Mi a címe ennek a dalnak? Olyan álmosító, pedig mi nem tudunk aludni! – Alice-nak igaza volt, ők sosem alszanak, ugyanis ők nem képesek rá. De ez a dal képes álomba ringatni őket. Milyen különös! Egy régi altató jutott eszembe, de mégis MIÉRT?
 - Ez egy régi vámpír altatódal. Túl régi Alice! – Nem értettem miért jött elő ez az emlék, ez a dal. Alice-ra néztem, és tudtam mi fog következni.
- Alice este baseballozunk mind a tisztáson! Értem tudnál jönni vagy esetleg Edward?
- Edward jön érted. Én ott várlak, rendben? – csak bólintottam, és ekkor Alice szélsebesen eltűnt. Elmentem vadászni a csajokkal, de ügyeltünk rá, nehogy összefussunk Edwarddal. Alkonyodott, mikor hazaértünk. Gyorsan letusoltunk, és fél óra múlva indulásra készen álltunk, mikor Edward leparkolt a ház előtt. Mivel egyikünk sem tudta az utat, kénytelenek voltunk mindhárman Edward kocsijával menni. Egy gyönyörű hatalmas tisztás volt, ahol a többiek éppen a pályát jelölték ki. Alice azonnal odajött, és köszöntött minket. Aztán elkezdődött a játék, én szerencsére Esme mögött bíróként voltam jelen.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.