Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


II. fejezet - Egy álom valósággá válik....

2013.09.15

 II. fejezet – Egy álom valósággá válik…

 

Csodálatos éjszaka volt, amit sosem felejtek el. Takumi szíve, néha felgyorsult majd újra nyugodt volt, hihetetlen volt számomra mennyire tud uralkodni magán miközben a hátamon volt a keze.

- Kérlek szépen ne csináld ezt, mert kezd egyre melegem lenni. – súgtam a fülébe és a keze megpihent a lapockámon, így abba hagyva a hátam simogatását. Nem ért hozzám egy ujjal sem aznap éjjel és ezért hálás voltam neki.

- Te is eljössz majd értem? – érdeklődött rám nézve reggel. Takuminak ugyanis hétfőn dolgoznia kellett menni és apa kocsival elvitte a munkahelyre.

- Szeretnék, ha apa nem hagy itthon. – feleltem kissé szomorúan, mert fogalmam sem volt róla vajon tényleg látom-e még őt valaha. Csókkal búcsúzott melyből arcra puszi lett a végén mivel bevallom számomra még új volt a dolog és nem akartuk, hogy apa is tudjon róla akkor még. Alig vártam, hogy elteljen a nap és eljöjjön este 6 óra amikor Takuminak lejárt a műszakja. Bár rám mosolygott, de úgy éreztem az együtt töltött este csupán álom marad örökre. Egy olyan álomnak, amit sosem fogok elfelejteni.

A ház ahol Takumi lakik egy kicsit régi stílusú ugyan, de nekem tetszik. Nagyon kevés ház van, ami számomra ne tetszene valami okból kifolyólag. Takumi édesanyja már várt minket süteménnyel meg üdítővel, ami szép gesztus volt tőle, mint házigazdától. J A két szülő elkezdett beszélgetni én meg egyre jobban úgy éreztem nekem semmi keresni valóm nincs itt igazán, minek jöttem el vajon? Majd Takumi kizökkentett a gondolatmenetből, ami a fejemben járt akaratlanul is.

- Megnézed a szobám? Bár tény nem olyan rendezett, mint a tiéd. – mosolygott rám.

- Most nem. – vagy legalábbis valami hasonló nemleges választ kapott tőlem. Alig ismertem és nem illet volna azonnal egy szóra ugranom, főleg, hogy apám biztosan szóvá tette volna. Kezdtem mélyebbre süllyedni és lehet Takumi ezt észre is vette rajtam, mert mellém ült.

- Minden rendben? – nézett rám, míg válaszként csak mosolyogtam. És a combomon lévő kezét kicsit megszorítottam. Nem tudom mennyi idő telt el mikor észrevettem a sarokban a kisméretű cserépkályhát, amit aranyosnak véltem és kissé eltereltem a szülők beszélgetését.

- Szép kis cserépkályha. – jegyeztem meg, mire Takumi kapott az alkalmon, legalábbis én úgy éreztem.

- Nekem kandallóm van bent a szobámban. – mintha csak tudta volna, hogy rajongok a kandallókért, bár az álom kandallóm, nem volt a szobájában, de nem szólhatott meg senki sem minket akkor már, hogy külön vonultunk kettesben. A szobája tényleg kupis volt, de ez van egy tipikusnak nevezett fiú szobában, vagy nem? Én is tudok rendetlen lenni, bár kifizetődőbb, ha rend van. Takumi a rendetlenségben találta meg a saját rendjét és ez így volt jó. Leültünk az ágyra és gyengéden át öleltem, bár dolgozott előtte nem érdekelt, örültem hogy mellette lehetek. Hmm… végre boldog voltam. J

- Néha eszembe jut, hogy lassan öt éves lenne a gyermekem. – vette elő a fényképezőgépet és egy kislány fényképét mutatta meg. Lassan öt éves gyermek, ami azt jelenti, hogy a volt barátnője teherbe esett és felelősség tudatosan Takumi vállalta a babát és beleélte magát miszerint a karjaiban fogja tartani. Röviden szólva annyira szerette a lányt, hogy eltudta képzelni vele a jövőt. Kicsit irigyeltem, hogy jóval több tapasztalata van, mint nekem, de a gyermek elvesztését senkinek nem kívánom. Azt a fájdalmat, nagyon nehéz orvosolni bárkinek is. Magamhoz öleltem ösztönösen, hogy érezze nincs egyedül, mintha megakartam volna nyugtatni, hogy van még sok idő babázni. Természetesen az első emléke örökre megmarad és ezt elvenni, elfelejtetni nem szabad, főleg nem vele.

- Hová mész? – öleltem át hátulról mikor felállva elindult az ajtó felé.

- Azt hiszen ideje visszamenni a szülőkhöz. Még azt hiszik, hogy elvesztünk.

- Maradjunk még egy kicsit. – feleltem és megcsókoltam a tarkóját. A reakció amit kiváltottam belőle meglepte őt, de tény engem is.

- Szerencse, hogy két nadrág van rajtam. – nézett rám szembe fordulva velem. Jól tudtam miért mondta és akaratlanul is elmosolyodtam.

- Nem szándékosan csináltam. – néztem rá ártatlanul.

- Mondd csak mi lenne, ha ezután nem csak disznóvágásra mennék hozzátok? – nézett rám komolyan. Hogy erre mi volt a válaszom? A szemébe néztem majd elmosolyodva átöleltem. Boldog voltam és ő látta rajtam. Egy álom végre valóra vált!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.